orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png

Tájékoztatás a kanyarós megbetegedésekről

2017.03.17. Nyomtatás
Twitter

Az Országos Epidemiológiai Központban (OEK) március 16-ig összesen 15 betegnél igazolták a kanyarót, három betegnél kizárták, a fennmaradó 34 esetben a vizsgálatok nem zárultak le. Összességében eddig 52 ún. gyanús megbetegedést jelentettek az orvosok az OEK-nek.

A 15 laboratóriumi vizsgálattal igazolt kanyarós megbetegedés 2017. március 4-16. között fordult elő. A betegek közül 12 egészségügyi dolgozó, kettő kórházban ápolt beteg (közülük az első beteg külföldi), egy pedig egy egészségügyi dolgozó környezetében élő beteg. A járvány két egészségügyi intézményt érintett, a makói kórházat és a SZTE klinikáit.

A Csongrád megyei Egészségügyin Ellátó Központ Makói tagintézményébe az első beteg február közepén hurcolta be a kanyaróvírust, ezt követően alakult ki a kórház dolgozóit és a dolgozók kontaktjait érintő járvány. A makói kórházban egy, a fertőzést feltehetőleg behurcolt ápoltnál, 11 dolgozónál és az egyik dolgozó környezetében élő személynél igazoltak kanyarós megbetegedést, összesen 13 főnél. Egy dolgozónál kizárták a kanyaró gyanúját. További 11 gyanús betegnél (7 dolgozónál és három a betegekkel érintkezett kontakt személynél) folyamatban vannak a laboratóriumi vizsgálatok.

Szegeden a Tudományegyetem klinikáján két fő, egy ápolt és egy egészségügyi dolgozó betegedett meg kanyaróban. További 11 személynél (hat ápoltnál és öt egészségügyi dolgozónál) is felmerült a gyanú, melynek kizárása vagy megerősítése folyamatban van.

Csongrád megyében az elmúlt napokban összesen 391 főt oltottak be kanyaró, rubeola és mumpsz elleni védőoltással.

Az első kanyarós megbetegedések észlelését követően az országos tisztifőorvos elrendelte a kanyarógyanús megbetegedések jelentésének és kivizsgálásának szigorú felügyeletét. Így a két intézményen kívül több másik megyéből 15 gyanús megbetegedést regisztráltak. Közülük két betegnél már kizárták a kanyarót, 13 beteg vizsgálata még folyamatban van.

Nincs az országban járványveszély, a héten igazolt két új megbetegedés a makói kórházban kialakult járványhoz tartozó eset.

Intézkedések

  • A kórházban március 4-én felvételi zárlatot és látogatási tilalmat vezettek be, mely jelenleg is tart. Intézkedési terv készült a makói járvány megfékezésére. Csongrád megyében.
  • Az országos tisztifőorvos országosan is elrendelte a kiütéses betegségek felügyeletének megerősítését az alap-, járóbeteg-szak- és a fekvőbeteg-ellátásban.
  • Március 6-án a kanyaró elleni védőoltások szervezésével kapcsolatos tájékoztató készült. Még aznap a központi készletből 800 adag MMR és 4 adag humán gamma-globulin került kiszállításra Szegedre, a makói és a szegedi betegek környezetében teendő intézkedésekhez szükséges feltételek biztosítására.
  •  A kanyaró a legragályosabb fertőző betegségek egyike, és fennáll a behurcolás lehetősége. Tény az is, hogy az egészségügyi dolgozók fertőződésének kockázata a lakossági átlagnál magasabb. A jelenleg hazánkban zajló kanyarójárvány váratlan és szokatlan járványügyi esemény, amelynek okát fel kell deríteni és ismételt előfordulását meg kell előzni.

A fentiek miatt indokolt, hogy Magyarországon a Romániával határos megyékben, valamint a gyermek-egészségügyi ellátás terén országos hatáskörű fekvőbeteg intézményeiben (Heim Pál Gyermekkórház, Bethesda Gyermekkórház és Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet) foglalkoztatott egészségügyi dolgozók körében szeroepidemiológiai vizsgálatra kerüljön sor a kanyaróval szembeni fogékonyság felmérése céljából. A dolgozók kanyaró átvészeltségi vizsgálatának eredménye alapján állapítható meg, hogy kiket szükséges kanyaró elleni védőoltásban részesíteni.

A védettséget igazoló vizsgálatra első körben a fekvőbeteg-ellátás illetve a mentés területén olyan szervezeti egységekben alkalmazott egészségügyi dolgozók körében kerül sor, ahol a kanyaró szempontjából kockázati csoportba tartozó betegeket látnak el (pl. 15 hónaposnál fiatalabb gyermekek, várandósok, immunkárosodottak, rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők). Ezt követően ezekben a megyékben a többi egészségügyi dolgozóra is sor kerül.

A védettség szintjétől függően a kanyaró, mumpsz, rubeola elleni védőoltás felajánlásra kerül.

  • Utazási ajánlás készült a más országokban zajló kanyarójárványokkal érintett területre tervezett utazásokkal kapcsolatosan.
  • A betegséget ismertető kommunikációs anyag, az utazási ajánlás és egy kérdezz-felelek összeállítás kikerült az Országos Epidemiológiai Központ honlapjára.

Javasolt az oltás:

  •  a kanyarójárvány által érintett országokba utazóknak, ha
    •  1969 és 1989 között születtek, és nem részesültek két védőoltásban. Közülük is különösen azoknak ajánlott a védőoltás, akik
      • egészségügyi dolgozók,
      • gyermeket terveznek,
      • környezetükben 15 hónaposnál fiatalabbak, várandósok illetve immunkárosodottak élnek

Az 1978 után születettek a hazai előírások szerint csaknem kivétel nélkül két oltásban részesültek, mert 1989-ben, amikor az újraoltást bevezették, ők már 11 évesek voltak. Ezért esetükben nem szükséges újabb oltás, ha a kötelező oltásokat rendben megkapták

    •  az 1969 előtt született személyek döntő többsége természetes átvészeltség révén védett a kanyaróval szemben. Ha az utazó biztos abban, hogy nem volt kanyarós és kéri a védőoltást, akkor javasolt beoltani.
    • 15 hónapos kor alattiaknak nem javasolt az utazás. Ha halaszthatatlan az utazás, előre lehet hozni a 15 hónapos korban esedékes oltást. Ha 9-12 hónapos kor között történik az első MMR oltás, ezt 15 hónapos korban meg kell ismételni.

Egyéb javasolt intézkedések a kanyaróveszély elkerülésére:

  •  utazás elhalasztása,
  • tájékozódás az úti célnál, van-e beteg,
  • akinél láz, légúti tünetek jelentkeznek, maradjanak otthon, ne menjenek közösségbe, hogy ne fertőzhessenek meg másokat,
  • kerülendő a zsúfolt helyek látogatása (bevásárlóközpont, több helyről összesereglő családi találkozók (keresztelő, locsolkodás stb.),
  •  javasolt a légúti higiénés etikett és a kézhigiénés szabályok betartása

Folyamatos az egyeztetés az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés Egészségügyi Intézettel a rendelkezésre álló készletekről. Március 16-án közel 7000 adag MMR vakcina került a patikai forgalomba az OGYÉI tájékoztatása szerint, így a korábban akadozó ellátás folyamatossá válik.

Védőoltási tanácsért kérjük, forduljanak a háziorvosukhoz valamint a nemzetközi oltóközpontokhoz.

 Országos Epidemiológiai Központ