Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal nyilvántartása szerint jelenleg 19 minősített gyógyhely van az országban, ezek száma a közeljövőben bővülhet. Egy európai uniós pályázat feltételül szabja a településeknek a minősítés meglétét, ezért az ÁNTSZ arra számít, hogy a jelenleg beérkező évi egy-két kérelem helyett jövőre akár 4-5 település is kérheti, hogy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal minősítse gyógyhellyé.
A gyógyhely megnevezés valamely település, vagy településrész megjelölésére akkor használható, ha azt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala gyógyhellyé nyilvánítja. Ennek szigorú feltételei vannak. A Hivatal vizsgálja, hogy van-e az adott helyen olyan elismert természetes gyógytényező, mint például a gyógyvíz, gyógyiszap, gyógygáz vagy az éghajlat. Az is fontos, hogy ezek igénybevételéhez rendelkezésre álljanak a megfelelő intézmények, ami lehet gyógyfürdő, gyógyszálló, gyógybarlang, mofetta. A gyógyítás zavartalanságát, a betegek nyugalmát biztosító környezeti feltételek megléte is szempont. Így a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket, a fokozottan védett területnek megfelelő zajszintet, a rendezett zöldterületek adottságát is vizsgálják.
A gyógyhellyé nyilvánítás a települési önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján kezdeményezhető. Az eljárást ugyan 21 nap alatt lefolytatja a hatóság, de a szigorú követelmények miatt a különböző hiánypótlások, dokumentumok bekérése miatt akár egy év is eltelhet a kérelem beadása és a határozat kiadása között. A feltételek meglétét az ÁNTSZ utólag is ellenőrzi, szükség szerint, de legalább 20 éven belül felülvizsgálja.
Az utóbbi években a minősítést két sárvári gyógyhely, Mezőkövesd-Zsórifürdő, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő, Szigetvár és Tapolca szerezte meg. Ezen kívül a listán olyan közismert gyógyhelyek szerepelnek, mint Lillafüred, Harkány, Balf, Kékestető, Hévíz, Balatonfüred, Parád, Hajdúszoboszló, Zalakaros, Bükfürdő, Eger, Debrecen, Gyula.
A települések számára a gyógyhellyé minősítés olyan rangot jelent, amit marketing tevékenységük során felhasználhatnak. Előnyt jelent az is, hogy egyes nyugat-európai országok egészségbiztosítói – több más feltétel mellett – akkor térítik meg ügyfeleiknek a magyarországi gyógykezelések teljes költségét, ha a balneoterápiai kezelés gyógyhelyen valósul meg. Mindezek mellett a gyógyhelyeken megvalósuló fejlesztéseket támogatja egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium által a közelmúltban kiírt pályázat is.
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala