2011. július 6.
Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert szüleik elhanyagolják őket, nem foglalkoznak velük. A gyermekjóléti szolgálatok a gyermekkorú népesség körülbelül tíz százalékát tartják nyilván veszélyeztetettként! Szakemberek szerint ott, ahol nagy a szegénység, különböző gyermekbalesetek is könnyebben fordulnak elő. Ezek hátterében is gyakran feltételezhető az elhanyagolás.
A gyermekjóléti szolgálatok adatai szerint 2010-ben fizikai bántalmazástól szenvedett 2.391, érzelmi bántalmazástól 4.571, szexuális bántalmazástól 240 gyermek. Fizikai elhanyagolás miatt 13.661, érzelmi elhanyagolás miatt pedig 10.339 gyermeket gondoztak.
Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) hosszú évek óta foglalkozik a gyermekbántalmazás és az elhanyagolás témakörével. A célcsoportot a területen dolgozó egészségügyi szakemberek, a szociális szféra munkatársai, valamint a pedagógusok jelentik. Szorosan együttműködnek egyéb társszakmákkal, a rendőrséggel, illetve a gyermek- és családvédelmi szolgálatokkal. Az Intézet munkatársai módszertani levelet dolgoztak ki, oktató DVD-ket készítettek és számos konferenciát szerveztek. 2010-ben kiemelt program volt a „Sose rázd a kisbabádat” névre hallgató kampány. A megrázás ugyanis a 0-3 éves korú gyermekeket érintő leggyakoribb bántalmazási forma, mely akár agyvérzéshez, gerincsérüléshez vezethet.
Az intézet új kezdeményezése egy honlap elindítása a „www.gyermekbantalmazas.hu” címen, a „Közös Kincsünk a Gyermek” Nemzeti Csecsemő és Gyermekegészségügyi Program keretében, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai és pénzügyi támogatásával, számos társszakma képviselőinek együttműködésével. Állami és civil szervezetek számos országban működtetnek gyermekbántalmazással foglalkozó honlapokat, ezek túlnyomó többsége angol nyelvű. Magyar nyelvű internetes oldal e témában egészen mostanáig nem működött, pedig mind a szakma, mind a lakosság régóta igényelte. A most útjára indított honlap a laikusok és a szakemberek számára is sok hasznos információt kínál, külön cél- és korcsoportokra bontva. Számos közösségi oldal (Facebook, Twitter, YouTube stb.) szolgáltatását igénybe véve törekszik arra, hogy egyszerűen, könnyen elérje a fiatal korosztályt is. A szakemberek számára ezen csatornák segítségével újabb lehetőséget nyit a kapcsolatfelvételre, a közös gondolkodásra. Egyes kiemelt területek önálló aloldalt kaptak. Ilyen a baleset-megelőzés, a gyermekjogok, illetve külön oldal a „Sose rázd a kisbabádat” című, mely kapcsolódik az azonos nevű oktató programhoz.
Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársai, illetve a honlap készítői számítanak a média képviselőire is, arra kérve őket, hogy saját eszközeikkel segítsék a gyermekbántalmazás elleni küzdelmet.
Országos Gyermekegészségügyi Intézet
ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály
|
|