orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png
Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Nem csökkent az influenza-aktivitás

2012.03.14. Nyomtatás
Twitter

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint 2012. március 5-11. között 39.200 fő fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, közel annyi, mint az előző héten (39.500).

A 10. héten az ország 7 közigazgatási területén emelkedett, 6 területen nem változott, 7 megyében csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. A betegek száma Hajdú-Bihar megyében kétszeresére, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint másfélszeresére nőtt az előző héthez viszonyítva. Csongrád és Zala megyében a 9. héthez képest 40%-kal csökkent a betegek száma.

A 100 000 lakosra jutó betegek becsült száma Pest és Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb (682, illetve 609/100 000 lakos). Magas volt 100 000 lakosra jutó betegek becsült száma Tolna és Hajdú-Bihar megyében is (568, illetve 559 beteg/100 000 lakos). Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Veszprém megyében volt a legalacsonyabb az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága.

A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás, az előző héthez hasonlóan a gyermekek voltak a legérintettebbek (37,9%). A betegek több mint a fele volt 15 éven aluli Hajdú-Bihar (55,3%), Nógrád (54,2%) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (51,9%) megyében. Az összes beteg 34,1%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt, 21,6% a 35-59 évesek, 6,4% pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága ezen a héten is a 6-14 évesek körében volt a legmagasabb (979,2%ooo), több mint két és félszerese a lakosságra jellemző átlagnak (392,0%ooo). Ezt követte a 0-5 évesek (868,4%ooo) és a 15-34 évesek (466,0%ooo) érintettsége.

Az OEK Légúti vírus osztályára a 10. naptári héten 197 influenza-gyanús betegtől származó légúti minta érkezett, közel annyit mint az előző héten. Nyolcvankilenc esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét, 48 influenza B és 41 influenza A fertőzést azonosítottak. A sentinel orvosok által beküldött 102 mintából 27 esetben influenza A(H3N2), 25 esetben influenza B, és 7 esetben RS vírus jelenlétét mutatták ki. Az influenza pozitivitási arány 51,8%-nak felelt meg. A hagyományos beküldés keretében érkezett 95 mintából 23 influenza B, 14 influenza A(H3N2), 6 RS vírus pozitívnak bizonyult.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a 10. héten kilenc jelentés érkezett. A járványok közül nyolc óvodában, egy óvoda-bölcsődében fordult elő. A közösségi járványokat nyolc területről jelentették (Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megye). Hét járványban történt mintavételezés, egy esetben az influenza B vírus kóroki szerepét igazolták az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok, a többi járvány esetében a virológiai vizsgálatok folyamatban vannak.

Összegzés:

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a 2012. év 6. hetétől kezdődő országos influenzajárvány során a becslések szerint a lakosság 1,5%-a fordult orvoshoz. Az influenzaszerű megbetegedések számának négy hete tartó folyamatos emelkedése a 10. héten megállt, és az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók becsült száma gyakorlatilag megegyezett a 9. hetivel. Továbbra is érintett az egész ország területe, azonban hét megyében már csökkent a betegek száma. Az idei szezonban ezen a héten azonosították a legtöbb influenzavírust (89), az influenza-pozitivitási arány 51,8% volt.

A 2011. év 40-2012. 10. hete között 1 453 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK Légúti vírus osztályán. 151 főnél influenza B, 149 főnél influenza A, továbbá 30 főnél parainfluenza és 42 főnél RS vírus okozta fertőzést igazoltak.

Forrás: OEK Járványügyi osztály (www.oek.hu)

ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály