„Kolosszális szerencse, hogy orvos lehetek, s ha ezerszer újra születnék, pillanatnyi habozás nélkül ismét inkább orvos lennék, mintsem felebarátaim számára haszontalan gróf” – idézte Batthyány - Strattmann László szavait ünnepi köszöntőjének kezdetén Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkára a nemesi származású orvos, akadémikus születésének 142. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, Budapesten.
Szócska Miklós ünnepi beszédében méltatta Batthyány - Strattmann László munkásságát és rámutatott, hogy példájából a mai orvosok, egészségügyi dolgozók is erőt meríthetnek.
Az ünnepség során Szócska Miklós az Emberi Erőforrások Minisztere, Balog Zoltán nevében elismeréseket, kitüntetéseket adott át azoknak az egészségügyben dolgozó kollégáknak, akik a herceg példáját követve munkájukkal a magyar egészségügy fejlődésének, a betegek gyógyításának, a társadalom egészségének kötelezték el magukat.
Batthyány-Strattmann László születésének 142. évfordulója alkalmából Semmelweis-díjat vehetett át a gyermekgyógyászat és gyermekegészségügy területén több mint négy évtizeden át végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként Prof. Dr. Cholnoky Péter, a szombathelyi Markusovszky Lajos Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa.
Pro Sanitate díj elismerésben részesült többek között dr. Maráczi Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének Közegészségügyi Osztályának vezetője és Széles Zoltánné, Fehérgyarmat Város Önkormányzat Védőnői Szolgálatának iskolai védőnője.
Az Emberi Erőforrások Miniszterének Díszoklevele elismerésben részesült többek között Jász Sándorné Biharugra Községi Önkormányzat védőnője, Szónok Sándorné Pap község Önkormányzatának védőnője.
Gratulálunk a kitüntetésekhez!