A kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei szakemberei az év eleje óta munkaterv szerinti és rendkívüli ellenőrzéseik során kiemelt figyelmet fordítanak a nemdohányzók védelme érdekében hozott törvény betartására. S bár szankció majd csak április elsejétől lesz, a tapasztalat azt mutatja: az ellenőrzött helyszínek zömében mindent rendben lévőnek találtak, mind az ott tartózkodó személyek, mind a vezetők, tulajdonosok részéről jogkövető magatartást nyugtázhattak.
Szám szerint 2012. január 2. és március 11. között 13.557 ellenőrzés történt a nemdohányzókat védő jogszabály betartásával összefüggésben. 4.579 munkahelyre, 2.660 egészségügyi szolgáltatóhoz, 2.372 közforgalmú intézménybe és 2.053 szórakoztató, vendéglátó-ipari egységbe jutottak el az ellenőrök. Emellett ellenőriztek büntetés végrehajtási intézményben, közösségi közlekedési eszközökön, közterületeken, pszichiátriai intézetben, szállodában is. Az év első tíz hetében összesen 751 olyan egységben jártak, ahol nem tartották be a jogszabályi előírásokat. Néhány kiemelkedő adat ezek közül: 223 kifogásolt szórakoztató, vendéglátó-ipari egység, 188 munkahely, 187 közforgalmú intézmény. Hatósági intézkedést 419 esetben kellett tenni – bár a határozatok csak kötelezetést tartalmaztak, büntetést nem. Minden esetben felhívták az ellenőrök a kifogásolt egységek vezetőinek, tulajdonosainak figyelmét arra, hogy április elseje után újabb ellenőrzésre számíthatnak, s akkor már a törvény teljes szigorával fognak eljárni, ha szabálytalanságot észlelnek. A legtöbb hatósági intézkedés a szórakoztató, vendéglátó-ipari egységek (138 határozat), munkahelyek (109 határozat) és közforgalmú intézmények (98 határozat) esetében történt.
Az ellenőrzések – ezen belül a tájékoztatás, felvilágosítás – a hónap hátralévő két hetében is folyamatosak lesznek munkaidőben és munkaidőn túl is.
Megyei Kormányhivatalok Népegészségügyi Szakigazgatási Szervei, Kistérségi Intézetei
Országos Tisztifőorvosi Hivatal
ÁNTSZ Kommunikációs Főosztály