orszagos_intezetek.png
gyermekalapellatas_hu.png
egeszseg_hu
banner_egeszsegfejlesztes_folyoirat.png
Méregközponti bejelentés
norveg_vedono.png
Főoldal » Felső menü » Rólunk » Sajtó » Archívum

Tisztelt Látogató!

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

Dohányozni tilos!

2014.02.26. Nyomtatás
Twitter
Március 1-ig kell kihelyezni az új figyelmeztető táblákat a közforgalmú intézményekben

A dohányzást tiltó, illetve dohányzásra kijelölt helyet jelölő feliratok, illetve jelzések szembetűnően, világosan és egységesen mindenki számára, négy nyelven felismerhetőek legyenek – ez a célja annak az új szabályozásnak, amelyet 2014. március 1-től kell alkalmazni. A nemdohányzók védelmét szolgáló szabályok betartásával együtt a feliratok meglétét is a járási, kerületi kormányhivatalok népegészségügyi intézetei ellenőrzik.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény (Nvt.) értelmében a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, valamint közterületeket felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával - tűzvédelmi szempontú tilalom esetén szabványos tiltó táblával, illetve piktogrammal - szembetűnő módon meg kell jelölni.

A feliratok formájára, tartalmára eddig csak ajánlás létezett. A március 1-től mindenhol egységessé és ezzel egyértelművé válnak jelzések. Ennek részeként mostantól a feliratokat legalább A4 méretben kell kihelyezni, a jó láthatóság és olvashatóság érdekében pedig a minimális betűnagyságot, is meghatározza a vonatkozó kormányrendelet (39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet). Fontos kitétel, hogy a magyar nyelvű szöveges tartalom mellett angolul, németül, franciául és oroszul is szerepelnie kell a „Dohányzásra kijelölt hely”, illetve a „Tilos a dohányzás!” felhívásoknak.

A felirat vagy jelzés anyaga szabadon választható, azonban a felirat vagy jelzés mérete, színe, betűtípusa, betűmérete meg kell, hogy feleljen a jogszabályban foglaltaknak.

Az új táblákon fel kell tüntetni a helyi tarifával hívható 06 40 200 493-as, úgynevezett kék számot, ahol egyfelől a leszokáshoz nyújtanak támogatást, másrészt az Nvt. előírásainak megszegésével kapcsolatban is észrevételt lehet tenni. Szerepelnie kell www.leteszemacigit.hu internetes hivatkozásnak is, amelyen keresztül szintén a leszokni vágyók kaphatnak segítséget.

A „DOHÁNYZÁSRA KIJELÖLT HELY” és „TILOS A DOHÁNYZÁS
felirat, illetve jelzés letölthető az ÁNTSZ honlapjáról:

https://www.antsz.hu/dohanyzas_visszaszoritasa/nemdohanyzok_vedelme

Az Nvt.-vel kapcsolatos további információk találhatók az OEFI Dohányzás Fókuszpont honlapján:

http://www.fokuszpont.dohanyzasvisszaszoritasa.hu/hu/content/nemdohanyzok-vedelme

Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpont
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala